A Saunier Duval tűzmadara

Minden termékükön felfedezni a fejét szárnya alá dugó madarat, ha nyomtatásban találkozunk vele, az is kiderül, hogy a tollazata piros. De mi is a Saunier Duval madara? Ha kicsit utánajárunk, kiderül, hogy ez egy tűzmadár. Én nem a méltán népszerű zenére gondolok. A tűzmadár az a bányamadár, amely a bányászoknak jelezte, amennyiben gázszivárgást észlelt. Éppen ezért az, hogy a szárnya alá dugja a fejét és alszik, azt fémjelzi, hogy a Saunier Duval készülékek messzemenően biztonságosak.

Emellett persze van némi mitológiai alapja is a tűzmadárnak. Természetesen asszociálhatunk a parazsából újraéledő főnixmadárra is, de leginkább a szláv mitológiában őshonos tűzmadárra hajaz inkább a leírás. Erről úgy tartják, hogy olyan fényes, ha bevitték egy sötét szobába, olyan fényesen ragyogott, mintha száz gyertyával világították volna be a helységet. Nos, mindenesetre kedves kis madara ez a fűtőiparnak, ahol a márka már jóideje ismert névként szerepel.

A Saunier Duval története

A céget 1907-ben alapította az a két úriember, akiknek neveiből a márkanév végül keletkezett: Charles Saunier és Maurice Duval. Kezdetben sok mindennel foglalkoztak, csupán 1922-ben kezdtek kifejezetten fűtéstechnikai termékekre szakosodni. Ami igazán zseniális húzásnak számított az annak felismerése volt, hogy a luxuscikkek helyett érdemes a fogyasztói berendezések irányába fejleszteni. Nevéhez így számtalan újítás fűződik, amit aztán az ipar más szereplői is átvettek, vagy meghonosítottak.

1963-ban a Saunier-Duval mutatta be az első falra szerelhető készüléket. Ma már teljesen magától értetődő, hogy felfogathatjuk a falra is, de anno ez nem volt olyan kézenfekvő. Pedig mennyire praktikus, hiszen rengeteg helyet megspórol! Ugyanígy az ő kezük munkája az első turbós gázkazán. A zárt égéstér igen jelentős lépés volt előre a biztonságosabb gázkészülékek felé. De megemlíthetnénk még az első őrláng nélküli vízmelegítőt, illetve a használati meleg víz ellátást forradalmasító ISODYN rendszert, mely mára nemzetközi standard részévé vált. Amellett pedig, hogy praktikusak és előremutatóak, számtalanszor nyertek a Saunier-Duval termékei formatervezői díjat is.

A Saunier-Duval Magyarországon

A kilencvenes években nyitott leányvállalatot Magyarországon a vállalat. Ez egy darabig jó szolgálatot tett kis hazánkban is, hiszen egy leányvállalat megléte nem csak azt garantálja, hogy vannak eladó termékek, de azt is, hogy vannak ehhez kapcsolódó szolgáltatások. Helyi forgalmazás, ügyfélszolgálat, szerviz, szerelőknek képzések, alkatrészek beszerzése. A kétezres évek eleje óta ráadásul a Vaillant csoport tagjaként igazi nagyágyúvá nőtte ki magát az Európai piacon, ami itthon is erősödését jelenti. Napjainkra online is nagy választékban érhető el: https://www.ventil.hu/saunier-duval-gazkazan/150.1.chtml.

Kezdetben azonban nem is gondolták, hogy ilyen irányt vesz a fejlődés Kelet-Európában, Már 1993-ban megindult annak felmérése, hogy a magyar piaci jelenlét mennyire érné meg a cégnek. Tanulmányokat írtak, kutatásokat végeztek, próbálták eldönteni, a képviselőkön keresztüli forgalmazás menyire érné meg. Mint ebből kitűnik, kezdetben a Saunier-Duvalnak esze ágában sem volt magyarországi leányvállalatot létrehozni. Hanem a környező Kelet-Európai piacok sikerein felbuzdulva végül mégis úgy látták jónak, hogy az erősebb jelenlét több hasznot is hozna, és nem csalódtak, ahogy a fogyasztók sem.

Mik a Saunier-Duval kazán vélemények?

Általában a Saunier-Duval piaci előnyét a széles választék adja. Nem kell a fogyasztónak megerőltetnie magát, hogy egy számára kompromisszumos megoldást válasszon, mert csak 3 kategória közt dönthet. A Saunier-Duval esetében megvan a kellő választék, ami alapján pont olyan terméket kap, amilyenre szüksége van. Ennek megfelelően a fogyasztók elégedettsége is eleve magas, hiszen nem kellett megalkudniuk, olyan terméket kaptak, amilyet szerettek volna. A cég a kis garzonok bojlereitől a hatalmas társasházak nagy teljesítményű kazánjáig minden termékigényt lefed. Akad ehhez természetesen napkollektoros rendszer és más környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartó megoldás. Emelett jó néhány egészséges életmóddal kapcsolatos tevékenységet is támogat.

Ezzel egybevág az is, hogy a Saunier-Duval árlista így szintén színes, mindenki megtalálja a maga pénztárcájának megfelelő berendezést. Országos szerviz hálózatuknak köszönhetően minden estre felkészülten várják a hívásokat is, nem kell sokat várni egy-egy alkatrészre sem és a szakemberek is felkészülten, kiképezve állnak neki egy munkának. A Saunier-Duval beüzemelése cseppet sem jelent kihívást egy megbízható szakembernek. Mindössze hat év leforgása alatt tehát a 97’-es alapítása óta a Saunier-Duval piacvezetői pozíciót ért el hazánkban a fali kazán szegmensben.

Hol érdemes Saunier-Duval termékeket venni?

Alapvetően a gázkazán, vagy a bojler nem olyan termék, ahol kifejezetten sokat kéne az anyag tapintásán vagy a formáján gondolkodni. A legtöbb berendezés formatervezése hasonló elvek mentén halad. Sokkal fontosabb paraméterek a teljesítmény vagy a pontos méret. Éppen ezért a Saunier-Duval termékeket is a legkényelmesebb online megvásárolni. Így otthonról, nyugalomban összehasonlíthatjuk a különböző készülékeket, kiválaszthatjuk a számunkra legmegfelelőbbet, sőt, még házhozszállítást is kérhetünk, ami azt jelenti, hogy a felcipekedéssel sem nekünk kell törődni. Neten pedig még az árak is kedvezőbbek.