A műterem korlátozottsága, a szabad kiszámíthatatlansága…

Régóta foglalkozom fotózással. Azt hiszem, egy ponton mindannyiunknak megfogalmazódik a kérdés a szakmából: műteremben szeretünk inkább dolgozni vagy a természetbe mennénk? Nekem erről talán sajátos véleményem van, de én jobban preferálom az előbbi. És akkor lehet kezdeni a paradicsommal hajigálást az irányomban, pedig az emberek bele sem gondolnak, milyen pozitív is lehet egy műtermi környezet a képeknek. Bevallom, én is sokat képzelődtem a kinti fotózáskor fiatalabb koromban, amikor még csak egy álom volt, amit ma a szakmámnak hívok. Azt hiszem, mégis sokkal gyerekesebb elképzeléseim voltak arról, hogy mit is jelent fotókat készíteni. A természetben való fotózásnak is megvan a maga bája. Azt hiszem, az egyik legérdekesebb és magával ragadóbb dolog a világon. A természetfotósok talán soha nem is fognak a műterem falai felé nyitni, de őket egyébként is determinálják, hogy a fotózásuk tárgya csak a természetben fordul elő. Ha azonban nem a levelek csüngő bogarakat kapnánk lencsevégre, hanem emberekkel kapcsolatos dolgokat szeretnénk megeleveníteni, akkor a műterem remek választás lehet bárki számára.

Műterem előnyök és hátrányok

A műterem talán bezártnak tűnhet, azonban egy jó fotós szerintem bármit megold. Igazából csak a képzeletünk szab határt annak, hogy mit tudunk kihozni egy egyszerű szobából. És a műtermeknek rengeteg előnye van a szabadhoz képest. Nem zavarhat bennünket a hó, az eső, a szél, a járókelők sem. Egyedül vagyunk a stábbal, nincsenek zavaró tényezők. A kényelmes öltözők, a hely sminkelésre és fodrászkodásra pedig igen nagy előnyt jelent a szabadtéri helyszínnel szemben. A modellek hajának tökéletes beállítását nem verheti szét a szél, éppen ezért nem érdemes kilépnünk az utcára, hogyha azt a koncepciónk nem engedi meg. A műterem ráadásul mindig tökéletesen megvilágított, nem kell azon aggódnunk, hogy bizony egy idő után ránk fog esteledni, ami mondjuk a téli napokban igazán korán be tud következni, miközben a munka talán még hosszú ideig tartana. Ha csak az éjszaka közepén érnénk rá? A műterem akkor is nyitva áll előttünk. Ne is beszéljünk olyan kényelmi dolgokról, hogy kényelmes parkolás, elérheti WI-FI szolgáltatás vagy esetleg a felszerelések lehetőségei.

Mit tud nyújtani egy műterem?

A műtermekkel felszerelések is járnak, ahogy már említettem. Nagy előnye ennek a szolgáltatásnak, hogy nem kell rögtön a kocsiba felpakolni az összes fotós kellékünket, hiszen a műterem bizonyos darabokat biztosít a számunkra, ráadásul még bérelni is lehet darabokat, hogyha elfelejtettünk volna egyet elhozni, esetleg még nem rendelkezünk vele. A díszlet is adott, de sokszor megváltoztatható. Ráadásul különböző helyszínek között válogathatunk. Az én számomra leginkább kedvenc műterem egyébként pont emiatt olyan jó. Külön van greenbox stúdiójuk, ami nagyon jó, hogyha az ember animált hátteret szeretne. Mondok is egy példát. A greenbox technikával nem csak valós helyeket lehet megjeleníteni, hanem bármit, amit az ember csak el tud képzelni. Ilyenek előtt készültek a legmenőbb fantáziafilmek is, hiszen a díszlet által nem lett volna minden megvalósítható. Aztán ott vannak a távoli tájak, vízesések, sivatagok… Ezekhez ma már nem kell elutaznunk, elég csupán egy műterembe ellátogatni. Aztán ott van a kifejezetten karácsonyi díszletet használó szoba, amely akármelyik témába vágó fotóhoz igazán jó háttér lehet, szerintem igazán hangulatos. Persze az otthonunkban sosem lenne ennyi dísz és ilyen szintű dekoráció, itt mégis egy otthon idilli kinézetével számolhatunk. Ez egy remek lehetőség termékek képeihez, családi képek készítéséhez is. Más országokban nagy hagyománya van az ilyen képek, képeslapok készítésének. Az emberek karácsonyi ünnephez való öltözetben lefotózzák a családot, és ezt körbe is küldik a jókívánságaikkal az ismerősök, barátok, rokonok körében. Szerintem ez egy szép szokás, ami akár itthon is elterjedhetne.

Műterem, a kényelem fogalma

Szóval azt kell mondanom, műteremben képeket készíteni talán a legjobb döntés, amit hozhatunk. Mindig elképzelem más fotósok napját, akik kimennek a szabadba, hogy gyönyörű képeket készítsenek, csak hogy állandóan tönkre is tegye a kinti világ a képeiket. Persze valóban lenyűgöző pillanatokat lehet ott is elkapni, de szerintem ez személyiségfüggő is. Nekem nem lenne türelmem órákon át a tökéletes képre várni. A műteremben viszont minden zavartalanul képes működni, ami szerintem nagyon nagy előnye. Én maximalista, de türelmetlen ember vagyok, a műteremben pedig mindent tökéletesen be tudok állítani, ahogy én szeretném, számomra ez az egyik legfontosabb eleme a munkámnak. Szerintem a műterem éppen ilyen embereknek való, amilyen én is vagyok. Gyorsan és hatékonyan haladunk így a munkával, semmi nem zavarhat meg minket, talán csak az áramszünet.

Ha pedig valaki néhány jó ötletet szeretne a műtermi képek készítésére, nekem ezek közül néhány bevált: https://player.hu/eletmod/ezekkel-a-fotos-trukkokkel-otthon-is-profi-kepeket-csinalhatsz/ Remélem, másoknak is segítségére lesz majd.