Október a látás hónapja 2019-ben is

Remélhetőleg napjainkban már senkit sem lep meg, hogy ha ismét ősz és eljön az október, akkor ismét látás hónapja. A Magyar Látszerészek országos szövegsége, azaz a szakma, már régóta rendszeresen szervezi a programot, ami igazából leginkább egy figyelemfelhívás és egy lehetőség úgy a lakosság, mint az optikusok számára. Érdemes élni vele, persze ezt mindenki sejti, hiszen ilyenkor nem csak a látásvizsgálatok ingyenesek, de sok optika más akciókat is bevezet, hogy a vásárlók kedvében járjon.

Miért van manapság folyamatosan szükség a látás hónapja eseménysorozatára? A felhívásra, miért válaszolnak ennyien? Nézzük meg részletesen, mire is jó ez az egész!

A látás hónapja 2018-ban

A tavalyi évben is természetesen megrendezésre került a látás hónapja. A rendezvénynek minden évben van egy vezérgondolata, egy szemészeti probléma, vagy tünet, amire egyrészt fel akarják hívni a figyelmet, másrészt okítani a lakosságot, a közvéleményben evidenciává tenni egyszerű módszereket, amivel elláthatjuk a problémát. A múlt évben a szem szárazság volt fókuszban, mely gyakorlatilag a lakosság igen nagy hányadát érinti, főleg azokat, akik mindennapjaikat irodai munkával töltik, vagy szabadidejükben sokat számítógépeznek. A szemszárazság maga nem betegség, leginkább tünet és számtalan oka lehet, de egy igen elterjedt ezek közül az az életmód, amit folytatunk. A látás hónapja a tavalyi évben a szemszárazság szindróma ismeretét célozta meg, felhívni az emberek figyelmét arra, hogy ez létezik, milyen módon lehet enyhíteni és megszüntetni, mik a tünetek és mit tegyünk, ha tapasztaljuk.

Miért jó a látás hónapja?

A látás hónapja számos előnnyel jár nem csak a lakosságnak, de a szakma számára is. Az optikusok, szemészek közt korábban egy igen mély szakadékot képezett, hogy míg szemüvegért, kontaktlencséért rengetegen járnak optikába, addig szemészeti problémáikkal ennél jóval kisebb mértékben látogatják a szemészeteket. Ez persze jó, ha okkal van így, de sokkal több információ gyűlt fel optikusoknál, mint a szakma nagyágyúinál. Éppen ezért a látás hónapja gyakorlatilag egy országos szűrésként is felfogható, amikor a szakma összedugja a fejét, egy rendszerbe viszi be az adatokat, és láthatják, hogy a tavalyi évhez képest hogyan változott Magyarországon a látás állapota.

Ez nem csak azért hasznos, hogy lássák, jövőre milyen tematika járna leginkább haszonnal, hanem azért is, hogy a tavalyi év eredményeire vissza tudjanak következtetni, kiszúrjanak tendenciákat. Az például sajnos egyre inkább elterjedt, hogy egyre kisebb korban érkeznek gyerekek a gyermekszemészetre és egyre nagyobb arányban.

És miért jó ez az egyszerű embernek? Mert ilyenkor a látásvizsgálat ingyen van. És természetesen sok más is. Persze a látás hónapja egy önkéntes részvételű dolog, nem köteles minden optika rész venni benne, de általában megteszik, mert sokan jönnek ilyenkor kivizsgálásra. Gyakori, hogy más akciókkal is megtámogatják a látás hónapját, mint például teszi ezt az eoptika. És mivel ilyenkor többen jönnek látásvizsgálatra az év általános érdeklődéséhez képest, ezért szinte minden optika beszáll a buliba. Ez azt is jelenti, hogy nem kell messzire menni azért az ingyen vizsgálatért vagy az akciókért, jó eséllyel a legközelebbi optika is rendelkezésünkre áll ennek érdekében. Hovatovább számos más előnyös ajánlatot találunk és nem is feltétlenül kell előre bevésnünk a naptárba, hogy október a látás hónapja, mert lépten nyomon plakátok, hírlevelek fognak emlékeztetni rá, hogy menjünk el.

A látás hónapja 2019 évében

Nos, ez idén sem lesz másképp. Ez évben a mottó pedig. „fontos a látásom”. Mondhatnánk, hogy még jó, hogy fontos, de el sem képzelnénk, mennyien ódzkodnak a mai napig orvoshoz menni, még olyan bagatell esetekben is, mint szemüveg készíttetés, és inkább szenvednek nap, mint nap, erőltetik a szemüket. Ez egyrészt csak ront a kialakult helyzeten, másfelől az életminőséget is rontja. A szakma reménye, hogy ahogy egyre elterjedtebbé és megszokottabbá válik a rendszer, úgy lesz ez a vonakodó tábor is egyre kisebb.

Az idei fő téma a szem védelme, a szem egészségének megőrzése, ezen belül is főként a kék fény elleni védelem forog a középpontban. Napjainkban ugyebár a technikai eszközök egyértelműen a hétköznapok részét képezik, szinte mindenkinek van minimum TV-je, de táblagépek, okostelefonok nélkül is kevesen élnek már. Az általuk kibocsátott káros hullámhossz ártalmas a szem retinájára így e téren a megelőzés volna a legfontosabb. Emellett fókuszban lesz még a progresszív lencse is, mint az egyik legmodernebb szemészeti megoldás.

Az október a látás hónapja akciók 2019-ben sem maradnak rejtve, számos üzletben élhetünk a lehetőségekkel. A programon résztvevők közt ráadásul ajándékokat, értékes lencséket, de még egy kétszemélyes wellness hétvégét is kisorsolnak. Ezek is motiváló tényezők, egyértelműen kimutatható a statisztikákból, hogy évről évre többen és többen vesznek részt a programsorozatokon. Ennek hála a szűrés is egyre biztosabb, melyre különösen negyven év felett van szükség, mikor az időskori rövidlátás vagy a szürke hályog kockázata megnő.