Milyenek manapság a ruhatisztító árak?

A legjobb ruhatisztító árakat keresve jöttem rá, hogy ma már nem is mondható kifejezetten költségesnek, hogyha az ember mosodában tisztíttat bizonyos darabokat. Én személy szerint nem nagyon veszem igénybe ezt a szolgáltatást, mert nincsenek olyan ruháim, amelyeknél szükség lenne erre. Most azonban az öcsém szalagavatójára készülve elkezdtem böngészni az interneten néhány hete, hogy megtudjak pár dolgot arról, hogy hogyan is kell egy mosodát igénybe venni, és nagyon meglepődem a ruhatisztító árakon!

A ruhatisztító árak ma

Amiért számomra olyan meglepő ez a dolog, az az, hogy mindig azt hallottam, hogy a ruhatisztító árak az egekben vannak, és minden egyes darab több ezer forintba kerül, így az ember hiába ad be valamit, csak az árát fizettetik ki vele még egyszer. Azonban a helyzet nem ilyen egyszerű, hiszen számos különböző fajta és nehézség létezik a tisztításban, a vasalásban. Számomra pedig most jött el a pillanat, hogy ki kellett ezeket próbálnom.

ruhatisztito-arak-pic2

Amit a ruhatisztító árak kapcsán el tudom mondani, hogy meglepően kedvezőek. Az öcsém öltönye például két vagy háromezer forintból már ki lehet tisztíttatva, ami egyáltalán nem sok ahhoz képest, hogy mennyi a munka egy zakóval és egy nadrággal. Ugye ezeket a darabokat élére kell vasalni, és számos szabály van a tisztításukat illetően. Én ezeket egyedül egyáltalán nem tudnám megoldani, úgyhogy a profi segítségért ezt az összeget egyáltalán nem tartom soknak. Elvégre, a tisztítónak is bele kell számolnia a költségekbe számos dolgot. Ott van a tisztítószerek használata, a vasaló áramfogyasztása, a világítás, a vízfogyasztás, az alkalmazottak fizetése, a hely bérlése. Én személy szerint azt hittem, hogy mind ezek tekintetében talán a duplája lehet egy öltöny tisztításának az ára, így kellemesen csalódtam, amikor az interneten nem ezt találtam.

Ami igazán meglepő volt számomra, hogy találtam egy olyan céget, ahol minden ár igen kedvező volt, ez pedig az Ocean Tisztítószalon, ahol igen kellemes csalódás ért. Talán a legjobban a menyasszonyi ruhák tisztításának árával tudnám szemléltetni, hogy mennyire is jók a ruhatisztító árak manapság. Egy ilyen különleges darab ára ugyanis alig tízezer forint. Talán elsőre furcsán hangozhat, hogy én ezt ilyen kevésnek érzem, azonban nem így van, hiszen egyrészt vegyük figyelembe, hogy milyen érzékeny is az anyag, sokszor tüll vagy selyem, aminek még az esésére is ügyelni kell, de közben igen könnyen szakad. A másik szempont pedig a ruhák színe, hiszen ezek a darabok szinte mindig teljesen fehérek, esetleg ritkább esetben tört-fehérek. Hogyha valamilyen folt kerül rájuk, például vörös rúzs vagy vörösbor, akkor igen nehéz feladat kiszedni azt a foltot, ugyanakkor a ruhatisztító szalonnak még ez sem lehetetlen.

A ruhatisztító árak mellett

A ruhatisztító árak mellett számos egyéb szolgáltatás miatt is igen meglepődtem. Ilyen például a 24 órás tisztítás vagy a háztól házig tartó szolgáltatás, amelyek igencsak felhasználóbarátnak mondhatók. A háztól házig például a nagyobb daraboknál jöhet jól, de szerintem igen kedves gesztus, hogy gondoltak az otthoni elfoglalt kismamákra is, nyugdíjasokra és mozgássérültekre, akik ugyanúgy szeretnének szépen élére vasalt ruhákban járni, amelyek illatoznak, de esetleg nincs meg a lehetőségük arra, hogy ezt otthon el is tudják intézni.

ruhatisztito-arak-pic1

A ruhatisztító árak mellett az is fontos persze, hogy nem csak tisztíttatni tudunk például az Ocean Tisztítószalonban, hanem kisebb varrási javításokat is tudunk végeztetni, emellett lehet hozzájuk vinni plüssállatokat, függönyöket, terítőket, párnákat és ágynemű huzatokat is. A bőr javításáról már ne is beszéljünk, ami otthon egyáltalán nem lehetséges feladat. Így sokan inkább kidobják ezeket a darabjaikat, pedig még hosszú ideig tudnák hordani azokat, csak egy kicsit jobban utána kéne nézniük a lehetőségeiknek. Érdemes lehet például elvinni a még csak kicsit kifakult bőrdzsekiket, hiszen ezeket akár újjá is tudják alakítani, és még néhány évig mindenképpen bírni fogják a hordást.

A ruhatisztító árakról: kalkulátor az oldalon!

A ruhatisztító árakról bővebben is tudunk tájékozódni, hogyha megtekintjük a fent említett tisztító oldalát, ugyanis egy ruhatisztító árakról készített kalkulátorral is kedveskedtek a szolgáltatást igénybe vevők számára. Ez lényegében azt jelenti, hogy nekünk nincs is más dolgunk, mint hogy fogjuk a kalkulátort, kikeressük a megfelelő ruhadarabokat, majd beírjuk, hogy hány darabot szeretnénk belőle tisztíttatni, és a végén a kalkulátor kiszámolja nekünk, hogy pontosan mennyit is kell majd fizetnünk. Így előre ki tudunk számolni a ruhatisztító árakkal, és nem véletlenszerűen megyünk oda, nem fogunk kellemetlen helyzetbe kerülni semmilyen téren. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy használja a kalkulátort, és vegye igénybe ezeket a szolgáltatásokat. Mióta az öcsém öltönyét itt tisztították, azóta már a csipkefüggönyökkel és a kézzel készített terítőkkel is hozzájuk járok, hogy ne nekem kelljen az ilyen nehezebb darabokkal is bajlódnom. Szerintem mindenképpen megéri.