Kinek és miben segít a közbeszerzési tanácsadó?

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki, ha meghallja azt, hogy közbeszerzési tanácsadó, akkor nem tudja, milyen embert, milyen munkakörrel képzeljen el, azt leszámítva, hogy valaki olyanról van szó, aki tanácsot ad közbeszerzési ügyekben.

Egy pályázat kapcsán futottam össze ezzel a munkakörrel, amikor rájöttem, hogy semmit se értek abból, amit a pályázati tájékoztatóban írnak, annyira bonyolult és összetett a leírás. Egy ilyen szövegkörnyezetből nem csak a feltételeket, de a buktatókat sem vagyok képes kiszűrni. És mint kiderült, minél nagyobb egy beruházás, ez annál inkább igaz. Vannak olyan pályázatok, mint az EUs kiírások vagy bizonyos állami pályázatok, amelyek kifejezetten kötelezik a résztvevőket arra, hogy akkreditált közbeszerzési tanácsadó mellett végezzék a pályázati tevékenységet, mivel ezeknek összege meghaladja a 40 millió forintot (ez a kötelezettség alsó határa). A tanácsadó jelenléte azonban a kis összegű projektek esetében is döntő jelentőségű lehet, hiszen számos szakmai és jogi szempont, fogalom tartozik hozzájuk, fontos, hogy ne ilyen hibák miatt essünk el a lehetőségtől. Ehhez szükség van egy olyan emberre, aki magabiztosan kezeli ezeket a dokumentumokat. Lényegében a közbeszerzési tanácsadó az, aki segít nekünk abban, hogy a pályázatunk minél sikeresebbnek bizonyuljon.

A közbeszerzési tanácsadó akkreditálása

Mivel bonyolult jogi helyzeteket kell átlátnia, a közbeszerzési tanácsadó a megfelelő képzés elvégzése után működhet hivatalosan. Mivel ez alapvetően, mint kiderült, nem egyetemi képzés, hanem OKJs tanfolyam, az ember könnyedén elbizonytalanodhat, de nincs erre semmi okunk. Nagyon sok feltételnek kell megfelelnie annak, aki ezt a szakmát megfelelő szinten szeretné űzni. Az úgynevezett „faksz”, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, a közbeszerzési tanácsadó egy magasabb szakmai szintje. Ahhoz, hogy valaki akkreditált legyen, a faksz megújítása óta érvénybe lépő törvényeknek meg kell felelnie. Ez azt jelenti, hogy nemcsak elvégezte az OKJs képzést, hanem meghatározott időnyi szakmai tapasztalattal bír, elvégezte a szakmai kiegészítő tanfolyamokat, van erkölcsi bizonyítványa, nyilatkozik, hogy a kinevezése ellen szóló indokokról nem tud, és már rendelkezik felsőoktatást záró dokumentummal. Az akkreditálás azt jelenti, hogy az állami elektronikus közbeszerzési rendszerbe bejegyezték. Ezzel biztosítja az ügyfél számára a lekereshetőségét. Nagyobb beruházásoknál kötelező alkalmazni, de kisebb beruházások esetében is nagy segítség és biztosíték lehet a pályázat sikerrére, és mint pályázók, erre törekszünk elsősorban.

A közbeszerzési tanácsadó szolgáltatásai

Tehát pontosan mi is tartozik a közbeszerzési tanácsadó munkakörébe, és mi az, amit nem várhatunk el tőle. Mint az már az első körökben kiderül, egy nagyon összetett munkakörről van szó, és a szolgáltatás árai is eszerint alakulnak. Nehezen megfogható a közbeszerzési tanácsadó munkában fektetett energiája és feladata, és a szakmai tapasztalata is egy lényeges pont. Éppen ezért általában a díjakat százalékban állapítják a pályázati összeg figyelembevételével.

A jognak sajátos, összetett, egymásra visszautaló kifejezés rendszere van, amelyet az átlagember nehezen tud befogadni, értelmezni. Sokszor találhatjuk szembe magunkat azzal, akár egy banki szerződés megkötésekor, hogy nem értjük, ami olvasunk, s ezért sokszor olyan feltételekbe egyezünk bele, amelyekbe egyéb esetben nem tennénk. A pályázat esetén ezt a tanácsadó oldja meg helyettünk. Elsődleges feladata azonban az, hogy megállítsa és figyelemmel kövesse a pályázat jogszerűségét. A törvény szigorúan bünteti a pályázati feltételektől való eltérést és azokkal való visszaélést, így nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a buktatókra, összeférhetetlenségek. A tanácsadó az a személy, aki javaslatokat tud tenni ezeknek a megoldására, hiszen teljes mértékben átlátja ezeket a dokumentumokat, és az EKR rendszerben is dokumentálja a folyamatokat.

A közbeszerzési tanácsadó a pályázati összeg mértékétől függetlenül figyelemmel kíséri annak alakulását, ami mindenki számára praktikus, hiszen egy plusz munka terhétől szabadít meg minket. Minden eseményről tájékoztatást kapunk, esetekben további lépéseket, megoldásokat is javasol. Emellett a közbeszerzési tanácsadó segít összerakni a pályázati anyagot, valamint sikeres pályázat esetén az ütemezést. Az ellenőrző pontok sikerességéért is kezeskedik. Mindkét esetben folyamatos dokumentációt végez és szükség esetén képviselheti az ügyfelét is tárgyalásokon. Ez már önmagában garancia a munkavégzés alaposságára, hiszen a felelősség, ami a tanácsadót terheli minden esetben nagy.

Mikor forduljunk közbeszerzési tanácsadó felkéréshez?

Már a pályázás elején felkérhetjük a közbeszerzési tanácsadót arra, hogy segítsen minket a pályázat elnyerésében, hiszen a legelső kihívás a maga a pályázat megírása. Legkésőbb a nyertes pályázat kivitelezésénél érdemes hozzá fordulnunk, mert ekkor kell legjobban figyelni arra, hogy a pályázó ne szegje meg a pályázati feltételeket, és ezzel sodorja magát jogi felelősségre vonásba.