Ma már alap a hűtőszekrény

Napjainkban már nincs olyan háztartás, amelyben ne lenne hűtőszekrény, vagy röviden szólva, hűtő.
Természetesnek vesszük annak meglétét, illetve használatát a napjainkban. Már-már elképzelhetetlen az, milyen lenne az élet hűtő nélkül. A hűtőszekrényeknek hála, nem romlik meg a melegben az étel sem. Így nem meglepő, hogy sokak szerint a hűtőszekrény az emberiség története során az egyik legjelentősebb találmány.
Amikor hűtőszekrényt vásárolunk, rengeteg lehetőség körül választhatunk a régebbi típusúaktól kezdve a legújabb hűtőkig.
Manapság egyre modernebb lehetőségek állnak a hűtőszekrény vásárlók előtt, hiszen egyre lelkesebben választanak okos háztartási termékeket az emberek, de más szempontokból is meg lehet vizsgálni a hűtőket.

hutoszekreny_pic1

Alulfagyasztós hűtőszekrény

Ezeknek a készülékeknek az előnye, hogy minden hűtőben tárolt élelmiszert, italt könnyedén megtalálunk és elérünk. A fagyasztót általában úgyis kevesebbet használjuk, így nem okoz problémát, ha az alul pozícionálódik.

Felülfagyasztós hűtőszekrény

A felül fagyasztós hűtők valamivel olcsóbbak, mint az alul fagyasztósak, viszont ez nem feltétlenül jelent előnyt, hiszen a felül fagyasztós kialakítás kényelmetlenebb. Így folyton hajolgatnunk kell például a legalsó polcon tárolt dolgokért.

Energiabesorolás és a hűtőszekrény

Az egyik kardinális kérdés, ami felmerül hűtővásárláskor, az energiabesorolás szóval fémjelezhető. Amennyiben most vagy jövőre vágsz bele a hűtővásárlásba, semmiképpen se hagyd figyelmen kívül, hogy 2021-től megváltozik a háztartási nagygépek, így a hűtők energiabesorolási jelzése is.
A megújuló jelölőrendszer egyszerűbb működési elven alapul, és következő év március 1-je után már csak az új címkék jelennek meg a készülékeken. A legfontosabb információk, amiket tudnod kell: a legmagasabb kategória az „A” lesz (pluszjel nélkül), a legalacsonyabb a „G”, amiről tudni kell, hogy hamarosan a gyártóknak ezt a típust már előállítani sem szabad, és a kategóriát csak a jelenleg forgalomban lévő legkevésbé energiatakarékos termékek kapják meg.
Az eddig is alkalmazott színskála nem változik, a leghatékonyabb energiaosztály zöld jelzést kap, míg a legkevésbé hatékony pirosat. Mivel a hűtőt sosem kapcsolod ki, mindig fogyaszt, mindenképp érdemes egy jó energiabesorolású példányt választanod.

Zajszint és a hűtőszekrény

Vásárláskor célszerű olyan hűtőszekrény gépet választanod, ami inverteres vezérlésű, mivel ezek a típusok működnek a leghalkabban. Ezekben a kompresszor mindig a szükséges teljesítményen üzemel, ezzel ellentétben a régebbi készülékekben ki-bekapcsol, de mindig fix fordulaton üzemel, ez pedig hangosabb működéssel jár együtt. Ha a zajszint 40 decibel alatt van, az számít jónak.

1. Egyajtós

E típus sajátossága, hogy nem kap helyet benne fagyasztó, az egyajtós hűtőszekrény készülékeket főként irodákban, szállodákban használják a mérete miatt, s nem is foglal el sok helyet emiatt.

2. Side by Side

Az amerikai hűtőként is emlegetett készülék előnye abban mutatkozik meg, hogy a hűtős és fagyasztó rész egymás mellett helyezkedik el, ellentétben az alul- vagy felülfagyasztós berendezésekkel. Továbbá akadnak darabok, melyek ajtaján víz- és jégadagoló található, ami rendkívül vonzó tulajdonság, hiszen így nem kell az ajtót nyitogatni, ha éppen sima vagy fagyott vízre van szükségünk.

3. Beépíthető hűtőszekrény

Ha beépíthető készülék mellett döntesz, akkor könnyebb dolgod van a külcsínt tekintve, mivel nem kell a hűtő színének kiválasztásával bajlódnod, mivel a beépítés miatt mindenképp passzolni fog a konyhádba az eszköz. A beépíthető hűtők hátránya abban áll, hogy körülményesebb a beüzemelésük.

4. Okos hűtőszekrény

Az okos hűtőszekrények sok praktikus funkciót kínálnak. Például akár mobilon keresztül is vezérelhetők, így távolról is beállítható a hűtési hőmérséklet vagy aktiválható a gyorsfagyasztási mód. Esetleges problémák esetén egyes okos hűtők öndiagnosztikát is képesek végezni, így megtudhatod a hiba okát, sőt, akár vissza is állíthatod a hűtőszekrényt az alapbeállításra. Ez nagyon hasznos tud lenni, főleg kisgyermekes családoknál.

hutoszekreny_pic2

A luxus szerelmeseinek: Bor hűtőszerény

Amennyiben valódi borospincéhez illő közegben szeretnéd tárolni az ízletes borokat, javasolt egy borhűtő beszerzése. Emellett egy jó borhűtő képes biztosítani a palackok számára a megfelelő 50% feletti páratartalmat is, valamint a készülékek általában tömör ajtós vagy UV-szűrővel rendelkező üvegajtós kivitelben készülnek, így nem érik káros fényhatások a borokat. Illetve magát a borhűtőt is napfénytől védett helyen helyezd el otthonodban. A kapacitás talán a legfontosabb paraméter, amelyre figyelmet kell fordítani a borhűtő kiválasztásakor, hiszen ez az adat jelzi, hogy hány palack bor tárolható benne. Ezért mielőtt megvásárolnád a kiszemelt borhűtőt, előtte érdemes átgondolni, hogy általában hány üveg bort tartasz otthon.

Kapacitás tekintetében azonban nem csak a borhűtőt érdemes kiemelnünk, hanem a hűtők összes fajtáját. Fontos tudni, kis vagy nagy családnak lesz-e, akad benne-e hely mindenki és minden számára. Talán elsőre egy kisebb, helytakarékosabbnak tűnik, de lehet, hogy pont ezzel lesz zsúfoltabb az ember otthona. Érdemes a legjobb hűtőszerény kiválasztása előtt alaposan átgondolni, milyen hűtőre is van szükségünk az otthonunkban.