Minden, amit a hűtőkocsi bérlésről tudni érdemes még a bérlés előtt

Sok vállalkozótól hallottam már korábban a teherautó bérlést, azonban mint hentes csak néhány éve jött szóba komolyabban a szállítás, és persze ezzel együtt a hűtőkocsi bérlés, amit most részletesebben is meg fogunk nézni. Hogyan működik, ki veheti igénybe, miért fontos a hűtőkocsi bérlés egyáltalán és hogyan dobhat fel egy vállalkozást, legyen az kicsi vagy nagy. 

Hogyan működik a hűtőkocsi bérlés?

Maga a hűtőkocsi bérlés egy nagyon egyszerű folyamat, hogyha az ember egyszer már rájött, hogy milyen jól is tud járni vele. Csak néhány céges papír, kivonatok bemutatása szükséges hozzá, meg persze valaki, aki tud is vezetni és van jogosítványa. Csak ki kell választani egy közeli céget, aztán lehet is nézelődni az oldalon. Talán nem minden kölcsönző foglalkozik nagyobb járművekkel, így érdemes eleve úgy keresni, hogy a teherautókra, platósokra vagy egyenesen a hűtőkocsi bérlésre megyünk rá.

Többfajta nagysággal is dolgoznak, hogyha hűtőkocsiról van szó, ami nekem mindig előnyös, mert a különböző hetek különböző nagyságú felvásárlást jelentenek. Vannak ünnepek, amikor több húst eszünk, vannak időszakok, mint a böjt, amikor viszont kevesebb ember és étterem, feldolgozóüzem rendel, ilyenkor egy kisebb is elég, így spórolni tudok legalább a bérleti díjon, ha már maga a termék kevesebb fogy ebben az időszakban. Azért persze nem lehet panaszkodni, a legtöbb ember nagy húsevő, naponta fogyaszt feldolgozott húst vagy hústerméket, így a piac maximum egy kicsit megcsappan, de sosem áll le, mindig lesz szükség egy hentes munkájára és szolgáltatásaira. 

Szóval, hogyha kinéztük a modellt és a céget, akkor csak el kell menni személyesen, aláírni a papírokat, kifizetni az előleget, és már mehet is a dolog. De hogy éri ez meg az embernek?

Miért éri meg a hűtőkocsi bérlés?

Nekem személy szerint azért, mert egy kisebb hentesáru üzletet vezetek, ami lényegében annyit tesz, hogy az ember egész nap ott van, egy vagy két másik alkalmazottal. Nincs pénz azonban ilyesmire, mint saját hűtőautó, mert nem vagyunk egy nagyobb céghez csatolva, nincsenek céges autók, amiket igénybe lehetne venni, nekünk pedig nincs meg az anyag keret arra, hogy pusztán a bevételekből vegyünk egy járművet. Egyrészt, fizetni kell mindig a vágónak, megvenni a húst, fizetni az alkalmazottakat, a bérleti díjat, természetesen saját fizetést is elő kell állítani, rendben tartani a helyet, adókat fizetni, könyvelőt, közüzemi számlákat és mindent, ami még egy vállalkozással jár egyébként. Egyszerű kis üzletnek tűnünk, de nagyon sok munka van mindennel, és nagyon sokba kerül mindez. Mégis megéri, mert persze van profit, és a hús mindig jól fogy. Azonban a saját jármű egy kizárt dolog volt ebben a helyzetben, így jött szóba nálunk is a hűtőkocsi bérlés, ami viszont sok lehetőséget rejt magában. Én például a főváros közelében élve a Határautót választom, mert őket találtam a legjobb cégnek az oldaluk alapján, amit be is linkelek ide: http://www.hatarauto.hu/hutoauto/

A hús szállításának rengeteg szabálya van, amit mindenképpen be is kell tartani, mert komoly egészségügyi kockázata van a dolognak. Nem csak az éttermeket és ételkészítő cégeket zárhatják be egy rossz szállítmány miatt, hanem minket is, ráadásul büntetés fizetése sem kizárt ilyen esetekben. Úgyhogy, minden körülmények között be kell tartani a szabályokat, és még úgysem lehet az ember 100%-ban biztos abban, hogy valami nem megy félre. Ez azonban azt is jelenti, hogy erre a szállítmányozási módra fel is kell készülni, és persze egy darabig még hűtőládákkal is meg lehet oldani a dolgot egy bizonyos időn és távolságon belül, utána azonban már nem éri meg, meg nem is fér el. 

hutokocsi_pic2

A hűtőkocsi bérlés azonban lehetővé teszi nekünk, hogy nagyobb távra szállítsunk, és messzebb jussunk időben is, ilyenkor már gyakorlatilag nincsenek határok. Mi persze kisebb cégként maradtunk a környező kerületeknél és városoknál, ahová heti két alkalommal visszük ki a fagyasztott és hűtött termékeket, melyik mit igényel. Így ugyan ki kell fizetni a bérleti díjat, de meg tudjuk oldani mi magunk a szállítást, az egyik kolléga ezeken a napokon futárként dolgozik, így nem is kell extra bérben gondolkozni, azonban sokkal több húst és készítményt el tudunk adni, ami jót tesz az üzletnek és a hírünknek is. A kölcsönzés díja már az első egy-két hely esetében megtérült, de mindig csak kapjuk az újabb és újabb megrendeléseket is, bővítve a vevői kört ezzel. 

A hűtőkocsi bérlésről összességében

Én tehát nagyon tudom ajánlani a hűtőkocsi bérlést, hogyha valaki kisebb vagy közepes vállalkozást vezet vagy szeretne vezetni, mert ezzel csak nyerhet. Nincs elköteleződés, saját járművel járó gondok, mégis az ember messzire tud szállítani, sokat el tud érni összességében, ami mindenképpen nagy előnyökkel jár, és bővülhet az üzlet. Talán egy idő után még saját járműre is telni fog, de persze még nagyobb bevételnél és megrendelésnél sem kell feltétlenül elköteleznünk magunkat, mert a hűtőkocsi bérlés mindig ott lesz lehetőségként.